A gyógynövények alkalmazásának módjai

A gyógyítók a világ legtöbb részén csupán kis számú, és csak a környékbeli, illetve lakó­helyükhöz közeli vidékeken termő gyógynövé­nyek alkalmazásával végzik a gyógykezeléseket. Sikereik, eredményeik nem pusztán növényisme­retüknek köszönhetők, hanem annak is, hogy sokféle módon tudják alkalmazni azokat. Az egyik legáltalánosabban használt készítmény a gyógynövény-tea (herba-tea), ám ezen kívül még számos formája, módja van a felhasználás­nak, úgymint:

  • Balzsam
  • Beöntés
  • Forró borogatás
  • Füstbelégzés
  • Hüvelyöblítés (irrigálás)
  • Kenőcs
  • Olajok
  • Pakolás és tapasz
  • Pilula („pirula”)
  • Szirupok
  • Szirupos orvosság (electuarium)
  • Tinktúrák
  • Végbélkúp és hüvelykúp
  • Zselatin kapszula

Az, hogy mely módszer kerül alkalmazásra, az számos tényezőtől függ. A különféle jellegű ké­szítmények nyújtotta lehetőségek ismeretében képesek leszünk kiválasztani az egyén számára és a betegség kezelésére legmegfelelőbb módszert és gyógynövényt. A leggyorsabb eredmény érdekében, különösen a súlyos, heveny betegsé­gek kezelésekor legcélszerűbb a gyógynövénye­ket böjtölés közben, vagy speciális, tisztító dié­tával összekapcsolva bevenni.

A gyógynövények és a diéta helye: alkalma­zása biztos, hogy erősíti és gyógyítja a szerve­zetet, amennyiben lecsökkentjük a mérgező (to­xikus) és savképző táplálékok fogyasztását, so­kat pihenünk és megszabadulunk feszültsé­geinktől.

Gyógynövényekből általában teát és teakeverékeket, kenőcsöket, olajokat, illóolajokat, szörpöket, tinktúrákat, friss leveket, illetve borogatásokat, dunsztkötéseket és fürdőket készíthetünk. Általánosságban igaz, hogy a készítményhez szükséges növényadalékokat az előírás szerint, de a kort, a súlyt, a betegség fokát és súlyosságát is figyelembe véve kell alkalmazni. Mérlegelni kell ezen kívül, hogy egyfajta gyógynövényt használunk fel, vagy összetett készítményt alkalmazunk-e.

Általában hatékonyabb, ha többféle, egymást kiegészítő, illetve támogató (szinergizmus) gyógynövényt alkalmazunk egyszerre, az összeállítások maximum 5-7 fajta gyógynövényt tartalmazhatnak. Ügyelni kell a közben szedett gyógyszerek indikációs jellegére is, mert ha valaki például véralvadásgátló gyógyszert szed, akkor nem ajánlatos, pl. kamillateát (kumarint, véralvadásgátlót tartalmaz), vagy nyugtató, alvást segítő -altató tabletták mellé, pl. macskagyökér teát inni.

Vérzést fokozó tulajdonsággal rendelkeznek a következő gyógynövények, melyek interakcióba léphetnek a véralvadásgátló gyógyszerekkel is: gingko biloba, angelika, fokhagyma, ginzeng (mely a C-vitaminnal csökkentik egymás hatását is), gyömbér és az orbáncfű.

Egyéb interakciós hatások:

Az aranypecsétfű interakcióba léphet a vizelethajtókkal és vérnyomáscsökkentőkkel. Az echinacea szintetikus hormonokkal és májkárosító gyógyszerekkel. Az édesgyökér kapcsolódhat a vérnyomáscsökkentőkkel és fokozhatják a szteroidok hatását. A ginzeng interakcióba léphet a véralvadásgátlókkal, stimulánsokkal, vérnyomáscsökkentő gyógyszerekkell és a digoxinnal, egyes antidepresszánsokkal, valamint fokozhatják a szteroidok és az ösztrogén hatását. A kava-kava fokozhatja a nyugtatók és izomlazítók, valamint az érzéstelenítők és antidepresszánsok hatását. Az obáncfű fokozhatja az antidepresszánsok hatékonyságát. A valeriana pedig a nyugtatók hatását fokozhatja.

Gyógynövényteák

Azokat a gyógynövényeket, amelyek belsőleg alkalmazhatók és viszonylag enyhe az ízük, ál­talában teaként fogyasztjuk. Ha tea céljára szer­zünk be gyógynövényt, akkor összevágva és át­rostálva vegyük meg, mivel így könnyű leszűrni a legközönségesebb teaszűrőn is. A friss gyógy­füveket először össze kell törni, szét kell mor­zsolni, hogy az elroncsolt szövetekből a ható­anyagok könnyebben kiszabadulhassanak. A növények előkészítését és főzését üveg-, kerámia, vagy zománcos edényben végezzük. Elfogadha­tók a rozsdamentes acélból készült edények is, ha netán nem áll rendelkezésre az előbbiek egyike sem. Ha tehetjük, desztillált vizet vagy forrásvizet használjunk csapvíz helyett.

Mielőtt elfogyasztja a gyógynövényteáját (vagy bármilyen szert), amitől valamilyen hatást vár, mindig tudatosítsa magában, hogy milyen céllal veszi magához az anyagot! Ezzel irányítja, és kiváltja a kívánt hatásmechanizmust, és annak teljes bioenergetikai információja felhasználásra kerül szervezetében.

A gyógyfűtea elkészítésére két mód kínálkozik: a leforrázás és a főzés.

Leforrázás. Ha valaki a növények, például a menta vagy az eukaliptusz illóolaját akarja fel­használni, vagy gyengébb szövetű növényi ré­szekből, virágból vagy zsenge levelekből akar teát készíteni, akkor a növényeket egy jól zár­ható edényben, éppen felforralt (10 °C-os) vízben kell áztatni. Ezt a módszert nevezzük leforrázásnak, vagy forrázatkészítésnek. A növényeket nem főzzük meg, csak 10-20 percig ázni, állni hagyjuk egy jól zárható edényben.

Főzés. Hogy a durvább, vastagabb levelek­ből, szárakból, kérgekből és gyökerekből kivon­juk a hatóanyagokat, körülbelül egy órán át kell lassú tűzön főzni a növényi részeket. Ez az el­járás a főzés, főzetkészítés. Az esetek többsé­gében a növényeket lefedetlen edényben kell főzni; ennek következtében a víznek legalább a fele elpárolog. Ugyanakkor a durvább növényi részek is tartalmazhatnak illóolajokat. Ezeket óvatosan kell főzni, illetve le kell forrázni zárt edényben (ilyen pl. a mezei macskagyökér (Valeriana officinalis), a fahéj (Cinnamormim zeylanicum) és a közönséges bojtorján (Arctium lappa) gyökere).

A leforrázás és a főzés kombinálása. Előfordul, hogy egy recept kérgek és gyökerek mellett lágyabb levelek és virágok használatát írja elő. Ilyenkor a vastagabb, durvább alapanyagokat először meg kell főzni, majd a leszűrt levet rá­önteni a gyengébb növényi részekre és ezt épp csak forrásba hozva le kell fedni és 10—20 perc­re állni hagyni.

A felhasználandó mennyiség. A gyógyító forrázatok, főzetek igen erős hatásúak, eltérően az italként fogyasztott, mindenki számára ismerős gyengébb teáktól. Ez utóbbiakból csak kb. 4 g kell két csésze vízhez (a boltokban kapható filter-tasakok nagyjából ennyit tartalmaznak). A gyógyhatású növénytea készítéséhez általában 28 g szárazanyag szükséges két csészényi víz­hez. A növény magába szívja a folyadék egy részét, így a kész tea körülbelül másfél csészé­nyi lesz, ha két csészényi vízből indultunk ki. Az esetek legnagyobb részében ez épp egy napi adag, mivel a kezelések zöme másfél csésze teát ír elő egy napra, három részletben elfogyasztva. Kényelmi szempontból készíthetünk a kezelés há­rom napjára elegendő gyógynövényteát, ezt azonban jól zárható edényben, hűtőszekrényben kell tárolni.

A gyógynövényteák ennél hosszabb ideig nem állnak el. Fogyasztás előtt lassan, óvatosan, lefedett edényben kell újra felmele­gíteni.

Friss növényekből az előírt mennyiség kétsze­resére van szükség, mivel tömegük jelentős ré­sze víz.

A gyógynövényteákból fogyasztott szokásos mennyiség naponta háromszor fél csésze. He­veny betegségek kezelésére a gyakrabban fo­gyasztott kisebb mennyiség – 2-3 evőkanálnyi félóránként – sokkal hatékonyabb, mint a rit­kábban, de nagyobb mennyiségben bevett adag. Az idült betegségek kezelésekor megfelelőbb a tinktúra alkalmazása, mert ilyenkor a gyógynö­vénykészítményt heteken át kell fogyasztani. Szintén a tinktúra ajánlott, ha valaki csökken­teni kívánja a bevitt folyadékmennyiséget. A nyálkaanyagot tartalmazó gyógynövények, mint a fekete nadálytő (Symphytum officinálé) és az orvosi ziliz (Althaea officina), gyökere „nyú­lós” teát ad. Ha ezt valaki kellemetlennek, un­dorkeltőnek találja, akkor célszerű zselatin kap­szulában, vagy pilula formájában bevennie.

Balzsam

A balzsam olyan növényi kivonat, amellyel a feszült izmokat és szalagokat (inak és ízületi szalagok) kezelhetjük. Hatását a bőrbe való bedörzsölése után fejti ki. Ugyancsak használatos ízületi gyulladás és más gyulladások enyhítésé­re. A balzsamok általában serkentő tulajdon­ságú növényeket (például erős paprikát) és görcsoldó hatású gyógynövényeket  tartal­maznak. Az aromás növények olaja, például az eukaliptuszolaj behatol az izmokba, élénkíti a keringést, ami lazító melegséggel árasztja el az adott területet. Az eukaliptuszolaj a dózistól függően irritációt, bőrgyulladást, bőrkárosodást okozhat.

Tegyünk 113 g szárított, vagy 226 g friss, összezúzott növényt egy üvegbe és adjunk hozzá két csésze ecetet, alkoholt vagy masszázsolajat. Naponta egy-két alkalommal rázzuk össze. A kivonat három nap alatt elkészül, ha a növé­nyek alaposan el vannak porítva, de két hét szükséges, ha egészben, illetve darabodra vágva tesszük a folyadékba. Az ecet természetes összehúzó és egyúttal tartósítószer is. Töményen vagy vízzel 50%-osra hígítva is használható. Az alkohol kiváló extraháló- és tartósítószer. Hasz­nálhatunk gabonapárlatot, például vodkát vagy gint is, illetve külső bedörzsölésre használatos alkoholt is.

Az alkoholos kivonat lehűti a bőrt az alkohol gyors párolgása következtében, míg a bőrön visszamarad a növényi kivonat (extraktum). A masszázsolaj elkészíthető növényi ola­jok keverésével, például olíva-, szezám- és man­dulaolajból. Ha valaki a kezelendő területet masszírozni is akarja, jó ha aromás olajat hasz­nál. Az olajat kb. 400 NE A vitaminnal lehet tar­tósítani, csészénként.

Beöntés

A beöntés idegesség, fájdalmak és a vérben levő nagy mennyiségű méreganyagból adódó panaszok kezelésére alkalmas. Az egyik legjobb gyógynövényes beöntés az illatos macskamentá­ból (Nepeta cataria) készül, de nagyon hatásos beöntés készíthető idegerősítő szerek (például hólyagos lobélia (Lobelia inflata) vagy csukóka (Scutellaria baicalensis) és összehúzó hatású gyógynö­vények (például fodros lórom (Rumex crispus), vagy sóskaborbolya (Berberis vulgaris) kéreg) társításával. Egyenlő arányban használjuk eze­ket, hogy erős teához jussunk.

A beöntést enyhén langyosan teával végezzük, ha a bélfalhoz tapadt, beszáradt, megkeménye­dett salakanyagot (bélsarat) akarjuk eltávolítani. A langyos, illatos macskamentatea beöntés csil­lapítja a lázat. A meleg beöntés ideges tünetek kezelésére jó.

A bélirritáció megelőzésére 2 evőkanál sze­zámolajat, 1-1 evőkanál ricinusolajat és mézet keverjünk 4 csészényi meleg vízbe, vagy a be­öntésre használt teába.

A beöntést először bal oldalon fekve, majd négykézláb, végül jobb oldalon fekve kell bead­ni. Ez elősegíti, hogy a folyadék megtöltse a vastagbelet. A gyógyító folyadékot olyan sokáig kell benntartani, amilyen hosszan csak lehet; a műveletet egy órán át folytassuk, illetve addig, amíg 8 csészényi folyadék betölthető és pár percig benntartható.

Forró borogatás

A forró borogatást külsőleg alkalmazzuk. A nem mélyen gyökerező, illetve külső eredetű (bőr alatti kötőszöveti, vagy izomeredetű) betegségek, duzzanatok, fájdalmak, meg­fázás és influenza kezelésére használatos. A forró borogatás serkenti a vér- és nyirokkerin­gést azokon a területeken, illetve testrészekben, ahová a borogatást helyezzük. Azokat a növé­nyeket hasznosítjuk ilyen módon, amelyek túlsá­gosan erős hatásúak, és belsőleg nem alkalmaz­hatók, de borogatásként kis mennyiséget lassan fölvesz a szervezet hatóanyagaiból.

A forró borogatáshoz gyógynövényteát kell készíteni, majd egy nedvszívó ruhát belemártani és ráhelyezni az érintett testrészre olyan forrón, amilyet csak kibírunk. A törölközőt egy másik, száraz ruhával kell betakarni és erre melegítő­párnát vagy forróvizes tömlőt tenni. Használha­tunk valamilyen vízhatlan borítást is, ha éjsza­kára tesszük föl a borogatást, hogy az ágynemű ne ázzon el.

A vér- és nyirokkeringés serkentésére, has­görcsök enyhítésére, belső gyulladások csökken­tésére, és a hideg ízületek fölmelegítésére forró gyömbérborogatás ajánlott. Reszeljünk le 57 g friss gyömbérgyökeret, és sajtoljuk ki nedveit két csészényi forró vízbe, majd várjunk amíg sárgára nem színeződik. Ezután borogassuk be a megfelelő területet úgy, hogy ha kezd kihűlni, legyen kéz­nél egy másik, amellyel lecserélhetjük.

Hogy felpezsdítsük, életerővel telítsük a be­tegség által megbénított, legyengített testrészt, a forró borogatást váltogathatjuk rövidebb időre föltett hideg borogatással. A forróság ellazít, elernyeszt és kitágítja a pórusokat, míg a hideg serkent, élénkít és összehúz. A hideg és a forró váltakozása felfrissíti az adott testrészt.

Füstbelégzés

A köhögés, a hörghurut és a mellkasi teltségérzés közvetlen, direkt kezelése néhány gyógynö­vény füstjének beszívásával történik. Ez a beteg panaszainak azonnali, de időleges enyhülését eredményezi. A terápiás céllal elszívott gyógynövények, szemben a dohánnyal, nem tartalmaz­nak nikotint, vagy mást olyan anyagot, amely­nek rabjává válhat az ember.

A kezelés során kis mennyiségű gyógynö­vényt kell elszívni pipából vagy vízipipából. A tüdők megtelnek a füsttel, majd teljesen ki is lé­legezzük az anyagot. Egy kezelés alkalmával 6-10-szer lélegezzük be a füstöt.

Az e célra leggyakrabban használt gyógynö­vények a martilapu (Tussilago farfara), a rozma­ring (Rosmarinus officinalis), a molyhos ökörfark­kóró (Verbascum thapsus), az Eriodictyon californicum és a szarsza parilla (Smilax medica). A dohányzásról való leszoktatásban segít a he­lyette szívott hólyagos lobélia (Lobélia inflata), amit „indián dohánynak” is neveznek. A növény lobelint tartalmaz, amely hasonló a nikotinhoz, de nem minden hatásuk egyezik. Ily módon a hólyagos lobélia enyhíti a nikotinéhség érzetét, de nincs olyan sajátsága, amitől rá lehetne szokni.

A nyugati országokban számos gyógynövény cigaretta kapható. Ezek többsége olyan gyógy­füveket tartalmaz, amelyek a hörgőpanaszok ke­zelésére valók, ugyanakkor ezeket a cigarettá­kat kimondottan egy-egy aroma „jegyében” ke­verik, ezért nem biztos, hogy ugyanolyan hatá­sosak, mint egy gyógynövény készítmény, amit a kezelés céljára magunk állítunk össze. A leg­főbb hasznuk, hogy lehetőséget adnak a do­hányzás szenvedélyéről való lemondásnak.

Kínában általánosan használatos az asztma kezelésére az „Asztmacsillapító Cigaretta”. Ez körülbelül egy tucat gyógynövényt tartalmaz, és alapos vizsgálatok igyekeznek feltárni, kimutatni e cigaretta köptető hatását és alkalmasságát a mellkasi teltségérzés enyhítésében.

A csattanó maszlagot (Datura stramonium) – hívták régen tövisalmának is – széles körben használják az asztma kezelésére, gyakran oly módon, hogy elszívják a leveleit. Tudni kell azon­ban, hogy a növény rendkívül mérgező, és na­gyobb adagja nem csak súlyos idegrendszeri za­varokat okozhat, de végzetes is lehet. Ezért a Datura stramonium használata nem ajánlott.

Indiában közkedvelt a „Bidis” nevű gyógy­növény cigaretta. Szintén köhögés és mellkasi teltségérzés elleni gyógynövényekből áll, de tar­talmaz kis mennyiségben csattanó maszlagot is. Ez csak az utóbbi időkben derült ki, ami csök­kentette a cigaretta forgalmát az USA-ban.

A fekete ürmöt (Artemisia vulgaris) és az il­latos macska mentát (Nepeta cataria) nyugtató hatásukért, álmatlanság, nyugtalanság kezelé­sére szívják. A Damiana-t afrodiziákus hatásá­ért szívják.

A borsmentát (Mentha piperita) hűsítő men­toltartalmáért keverik a szívnivalóhoz. Az igazi édesgyökér (Glycyrrhiza glabra) édes aromát kölcsönöz a keverékeknek.

A füstbelégzés csak kiegészítő kezelés lehet, amit a tüdő teljesítőképességére, állapotára való kellő odafigyeléssel szabad csak alkalmazni, hi­szen az égő növényi anyag szükségszerűen füst­részecskéket, kátrányt termel, amit a tüdőnek el kell tudni távolítania.

Gyógynövényborok

A gyógynövényborok készítésének hagyománya valószínűleg megelőzi a tinktúrákét. A lényegi különbség az, hogy itt maguk a friss vagy szárí­tott gyógynövények szolgálnak az alkoholos fo­lyadék képződésének alapjául, amely megőrzi a gyógyító hatóanyagokat. Noha ez egy kissé bo­nyolult és lassúbb folyamat, mint a tinktúra- készítés, megvan az az előnye, hogy olcsóbb, (mivel nem kell alkoholt venni), szervesebb, azaz természetközelibb és ezért készítése sokkal in­kább örömteli tevékenység. A gyógynövénybor másik tagadhatatlan előnye az, hogy a benne megőrzött, a friss gyógynövényekben pazarló bő­ségben meglevő gyógyító hatóanyagok gazdasá­gosan, takarékosan használhatók fel. Az alkohol­alapú orvosságok különösen jók az emésztési gondokra és a gyenge keringésre, ezen kívül bal­zsamként is használhatók.

Természetes erjedés útján leginkább fekete nadálytőből (Symphytum officinale), mezei macs­kagyökérből (Valeriana officinalis), közönséges cickafarkból (Achillea millefolium), levendulából (Lavandula officinalis) és orvosi angyal­gyökérből (Angelica archangelica) készíthető gyógynövénybor, egyebek mellett.

Az első művelet a gyökerek és kérgek megfőzése, az aromás levelek és virágok leforrázása. 225-453 g növényi anyaghoz 4,5 l vizet számít­sunk. Hűtsük le 100 C alá és a folyadék min­den 4,5 literében oldjunk fel 1,35 kg mézet vagy finomítatlan cukrot. Adjunk minden 4,5 l léhez egy kávéskanál élő sütő- vagy borélesztőt, és szűk szájú üvegbe töltve tartsuk az egészet me­leg helyen (70 °C és 80 °C között) 2-3 héten át, lefedett, de nem légmentesen záródó edényben. Erre azért van szükség, hogy a külső, vad élesztőgombák be ne juthassanak a forrásban levő anyagba. A gyógynövénybor készítésének első szakasza az erjedés befejeződésével zárul. Ez­után vásznon át kell szűrni, a folyadékot palac­kokba tölteni, és lazán záró tetővel, dugóval el­látni, hogy nehogy újra forrni kezdjen.

Az egyszerre elfogyasztható adag a felhasz­nált gyógynövényektől függően 1 kávéskanáltól a kis borospohárig terjedhet.

Hüvelyöblítés

A hüvelyöblítés általánosan használt módszer fertőzések kezelésére, illetve a hüvely tisztításá­ra. Gyakori alkalmazása   nem ajánlatos, mivel megbontja, fölborítja a természetes hüvelyi baktériumflóra egyensúlyát. Az ismételt fertőzések a nem kielégítő, helytelen táplálkozást és a szervezet általános ellenálló erejének lecsökkenését jelzik.

Az irrigálószer nem más, mint egy erős tea, amelynek alkotó elemei: aranygyökér (Hydrastis canadensis), útifű (Piantago spp.), medveszőlő (Arctostaphylos uva-ursi), fekete nadálytő (Symphytum officinale), fehér tölgy (Quercus alba) kérge és fodros lórom (Rumex crispus). Adhatunk hozzá egy kevés ecetet (1—2 evőkanál­lal 4 csészényi teához) vagy joghurtot a savas kémhatás kiegyensúlyozására.

A kezelést a leg­jobb a fürdőkádban, vagy a wc-n elvégezni, ügyelve arra, hogy a tartály sose legyen a csípő fölött fél méternél magasabban. A test-meleg fo­lyadékot mindig lassan, óvatosan töltsük be, és próbáljuk 10-20 percig benntartani. Ha a fo­lyadékot túl nagy nyomással töltjük be, meges­het, hogy a fertőzést mintegy „feljebb nyomjuk” és az a méhre is átterjedhet. Terhesség idején nem szabad irrigálni.

Kenőcs

A kenőcs, vagy ír a bőrre kenhető, és állagánál fogva rajta is hagyható szer. A kenőcshöz ké­szítsünk először gyógynövény olajat, amelyet fel­melegítünk, majd olvadt méhviaszt adunk hozzá, amíg az anyag kellő sűrűségű nem lesz (kb. 14 g kell 2 csészényi olajhoz). A leggyorsabb eljárás kivonatok elkészítésére az, ha a növényt forró olajba tesszük, – elsőként a gyökereket és kér­geket – és kb. 2 órára benne hagyjuk az annyira felmelegített olajban, hogy még éppen ne bugyogjon. Az edény legyen ezalatt lefedve. Te­gyük ezután az olajba a leveleket és a virágo­kat, és főzzük óvatosan újabb egy órán át, vé­gül adjuk hozzá az olvasztott méhviaszt, és ke­verjük el alaposan. Egy másik eljárás szerint ke­verjünk 1 rész őrölt gyógynövényt 4 rész forró disznózsírba, vagy egyéb állati zsiradékba, amely szobahőmérsékleten nem olvad meg.

Mindkét el­járás végén adjunk a kenőcshöz kevés tartó­sítószert, benzoe gyantát vagy benzoe tinktúrát (1 kávéskanál tinktúra 4 csészényi kenőcshöz).

Olajok

Ha a gyógynövények hatóanyagai mellé illóola­jok is társulnak, akkor a friss növényből könnyen készíthetünk sűrítményt. A gyógynövényola­jokat porrá tört száraz, vagy összezúzott, elosz­latott, friss növényekből készíthetjük, olívaolaj vagy szezámolaj hozzáadásával. 57 g növényre 2 csésze olajat számítsunk.

A keveréket meleg helyen hagyjuk állni három napig. Gyorsabban elkészül az olajunk, ha a keveréket egy kissé felmelegítjük egy serpenyőben legalább egy órá­ra. Ezután az olajat leszűrve üvegbe tehetjük. Van egy olyan módszer is, amikor a növényi ha­tóanyagokat alkohollal vonjuk ki (Tinktú­ra), majd az extraktumot hozzáadjuk az olajhoz és nagyon óvatosan melegítve elpárologtatjuk az alkoholt. A készít­mény eltarthatóságát növeli némi E vitamin-olaj (400 NE csészénként).

Ha főként illóolajokból álló olajat kívánunk nyerni, mártsunk olíva vagy szezámolajba vé­kony vattarétegeket, vagy géz jellegű anyagot, enyhén nyomkodjuk ki, majd helyezzük rájuk a növényeket, végül rétegezzük egymásra őket egy szélesszájú edényben. Az edényt zárjuk le szo­rosan három napra, majd a kész olajat sajtoljuk ki a textíliából.

Gyakran készítenek olajokat fűszerekből, men­tából és más aromás növényekből.

Pakolás és tapasz

A pakolás, porított vagy összezúzott, foszlatott, (maceráit) gyógynövények meleg, nedves pépje, amelyet közvetlenül a bőrre tesznek gyulladások lelohasztására, csökkentésére, vérmérgezés, mér­ges csípések, harapások, szúrások következmé­nyeinek enyhítésére, kelések, kiütések gyógyítá­sára, hogy az érintett terület tisztulását, gyógyu­lását elősegítsék. Sok pakolás semlegesíti a fer­tőzést, hatására kilökődnek a mérgek és az ide­gen anyagok; ezekben általában fekete nadálytő (Symphytum officinale), útifű (Piantago spp.), és orvosi ziliz (Althaea officinalis) van. A fájdalom enyhítésére, az izmok feszülésére, izomgörcsökre a hólyagos lobélia (Lobélia inflata), a molyhos papucskosbor (Cypripedium pubescens), az illa­tos macskamentú (Nepeta cataria), a mezei macskagyökér (Valeriána officinalis), a mámor­bors (Piper methysticum) vagy a kansasi kígyó­gyökér (Echinacea angustifolia) használatos. Sokszor egy kevés serkentő hatású növényt, pél­dául gyömbért vagy erős paprikát is tesznek a pakolásba, hogy élénkítse a keringést. A pakolás porított, illetve őrölt gyógynövény keverékét forró vízzel, herbateával, balzsammal vagy tinktúrával kell megnedvesíteni, így a por alakban nem hozzáférhető növényeket is a pakolás ré­szévé tehetjük. A boltokban kapható őszi varázs­mogyoró (Hamamelis virginiana) kivonat például nagyszerű a pakolás nedvesítésére. A természet­ben összevágott növényekből, pl. útifűből is ké­szíthetjük a pakolást.

A tapasz hasonló a pakoláshoz, de ennél a gyógynövényeket vagy vászon közé rakják, vagy nagy tömegű „vivőanyagba” keverik, mielőtt a bőrre tennék. Igen hatásos lázcsillapító ta­paszt kapunk, ha kisajtoljuk a vizet a tofuból, majd péppé keverjük 20%-nyi liszttel és 5%-nyi friss, őrölt gyömbérgyökérrel (Zingiber officinale). Ezt azután közvetlenül rá lehet tenni a bőrre, a terület hűtése céljából. A tofu nagyon sok ta­pasznak kiváló alapanyaga.

Pilula (pirula)

A pirulákat ugyanúgy használjuk, mint a zsela­tin kapszulákat, de megvan az az előnyük, hogy pusztán a gyógynövényeket tartalmazzák, ame­lyeket ráadásul nem is szükséges olyan finomra porítani. A készítéséhez szükséges durvább őr­leményt szárított, illetve friss növényből is nyer­hetjük, ha kávédarálóval vagy fűszermalommal daráljuk meg.

Az összezúzott anyaghoz keverjük az Ulmus fulva (vagy más nyálkaképző növény) porát, leg­feljebb 10% arányban. Lassan adjunk az őrle­ményhez vizet, és keverjük el, amíg pépes anya­got nem kapunk. Használhatunk forró vízben föloldott gumiarábikumot is a por összetapasztására. A masszából gyúrjunk borsó nagyságú lab­dacsokat. A pilulát föl lehet használni azonnal is, míg későbbi alkalmazás céljából meleg leve­gőn vagy sütőben, nagyon alacsony hőfokon meg is lehet szárítani. A szigorúan vegetáriánus táplálkozásúak előnyben részesítik a pilulát a zsela­tin kapszulával szemben, mivel a kereskedelem­ben kapható kapszulák állati eredetű zselatin­ból készülnek.

A borsó nagyságú pilulák kb. fele annyi gyógy­növényt tartalmaznak, mint a kapszulák, ezért ha az adagolás kapszulában van megadva, ezt fi­gyelembe véve szedjünk kétszeres mennyiséget a pilulából.

Szirupok

A szirupokat gyakran használják köhögés, torok­fájás, torokgyulladás kezelésére, mivel a szirup bevonja az érintett felületet, így a gyógynövé­nyeket közvetlenül rajta tartja. Tegyünk kb. 57 g növényt 4 csészényi vízbe és óvatosan felforralva párologtassuk el a víz felét. Szűrjük le és még melegen adjunk hozzá 28 g vagy 57 g mézet és/vagy glicerint.

Általában az igazi édesgyökér (Glycyrrhiza glabra) és a kései meggy (Prunus serotina) kér­ge az a két gyógynövény, amelyet aromájáért, ugyanakkor terápiás hatásáért adnak a sziru­pokhoz.

A köhögés elleni szirupokban széles körben felhasznált egyéb gyógyfüvek: kerti kakukkfű (Thymus vulgáris), fekete nadálytő (Symphytum officinale) gyökér, ánizs (Pimpinella anisum) és édeskömény (Foeniculum vulgare) termés, Chon- drus crispus és kis mennyiségben hólyagos lobé­lia (Lobefia inflata). A szirupokat 1/2-1 kávés­kanálnyi mennyiségben alkalmazzuk, szükség szerint.

Szirupos orvosság

A szirup régi „találmány”, amely arra szolgál, hogy a rossz ízű orvosságokat be lehessen ven­ni. Úgy készül, hogy egy kevés gyógyfüvet összekeverünk mézzel, juharsziruppal és földimogyoróvajjal. Ez utóbbi helyett más, hasonló anya­got is használhatunk, hogy lágy, pépes masszát kapjunk. Így még az erős paprikát is be le­het adni kisgyermekeknek.

Tinktúrák

A tinktúrák igen tömény növényi kivonatok, ame­lyek hosszú időn át elállnak, mivel az alkohol kitűnő tartósítószer. A tinktúra alkoholtartalma nem lehet kevesebb 30%-nál. Különösen azokat a növényeket érdemes tinktúra formájában alkalmazni, amelyek rossz ízűek vagy hosszú időn át kelt szedni őket, illetve amelyek külsőleg, bal­zsamként is felhasználhatók. Néhány gyógynö­vény, például a fürtös poloskavész (Cimicifuga racemosa) és a sonorai kreozot cserje (Larrea tridentata) olyan anyagokat tartalmaz, amelyek nem könnyen oldhatók ki a vízben, ezért tea he­lyett pilula, kapszula vagy tinktúra formájában hasznosíthatók. Az alkohol általában az összes fontos hatóanyagot kivonja a gyógynövényekből.

A tinktúra készítésekor 113 g porított vagy összevágott gyógynövényhez 2 csészényi alkoholt –  akár vodkát, konyakot, gint, vagy rumot ad­junk. Naponta rázzuk össze két héten ke­resztül. Hagyjuk a füveket leülepedni, majd önt­sük le a tinktúrát, sűrű vászonnal vagy szűrő­papírral fölfogva a por finomságú részecskéket.

A készülő tinktúrát újholdkor a legjobb össze­állítani és teliholdkor leszűrni, hogy a növekvő Hold vonzása elősegítse a növényi hatóanyagok kivonását.

A tinktúrából egyszerre bevett mennyiség a néhány csepptől a 2 kávéskanálig terjedhet. Ilyen mennyiségű, azaz meglehetősen kevés al­kohol bevitele a szervezetbe a legtöbb ember­nek nem okoz problémát. Mégis, ha valaki bár­milyen okból nem fogyaszt alkoholt, akkor a szükséges mennyiségű tinktúrát negyed, vagy fél csészényi forrásban levő vízbe kell keverni, hogy az alkohol elpárologjon.

Ha valaki kimondottan a növények alkaloid­tartalmát akarja kivonni, akkor az alkoholos el­járást savas, almaecetes extrahálással lehet he­lyettesíteni. A tinktúrák általában az erőteljesebb hatású gyógynövényekből készülnek, amelyeket tea formájában nem alkalmaznak. Ha a tinktúra enyhébb hatású gyógyfüvekből készül, akkor a bevehető mennyiség 1-2 kávéskanálra nő, ami körülbelül megfelel fél csésze teának.

Ne tévesszük össze a tinktúrát a kereskede­lemben kapható „folyékony kivonattal”. Utóbbi több oldószeres extrakcióval készül, következés­képpen rendkívül tömény készítmény: hatásuk akár a tinktúrák tízszeresének is megfelelhet, te­hát a bevehető mennyiség legfeljebb 6-8 csepp lehet, amely hozzávetőlegesen 1 kávéskanál tinktúrának felel meg.

Végbél és hüvelykúp

A kúp porrá tört gyógynövényből és kakaóvaj­ból készül. A gyurmaállagú anyag hűtőbe téve megkeményedik. Használat előtt szobahőmér­sékletre kell felmelegednie, hogy kellő vastag­ságú (kb. 2 cm) hurkát lehessen belőle sodorgatni, amit kb. 2,5 cm-es darabokra kell vágni. A kúp aranyér vagy ciszták kezelésére, illetve a hüvelyben keletkező fertőzések, irritációk és da­ganatok gyógyítására alkalmas. A kúphoz használt gyógynövények közt lehet össze­húzó (adstringens), mint a fehér tölgy (Quercus alba) vagy a sóskaborbolya (Berberis vulgaris) kérge; gyulladáscsökkentő nyálkahártya-bevonó gyógynövény, mint a fekete nadálytő (Symphy­tum officinale) gyökere, vagy az Ulmus fulva, valamint antibiotikus hatásúak, mint a fokhagy­ma, a sonorai kreozotcserje (Larrea tridentata) vagy az aranygyökér (Hydrastis canadensis). Utóbbi rendkívül értékes, mert különösen alkal­mas a nyálkahártya gyógyítására összehúzó, szövetsarjasztó és antibiotikus hatása miatt.

A kúpot általában éjszaka használják. A ka­kaóvaj megolvad a test melegétől és így a gyógyfüvek kifejthetik hatásukat. Tegyünk óvintézke­déseket, hogy a ruhánk és az ágynemű ne szennyeződjön, ne károsodjon, a kúp maradékát pe­dig reggel öblögessük ki.

Zselatin kapszula

A zselatin kapszula akkor célravezető eszköz, ha a gyógynövény:

  • Kis mennyiségben használatos (0,5-3 g alkal­manként);
  • Keserű, vagy nyálkás;
  • Hosszú időn keresztül rendszeresen kell szed­ni.

Sokféle méretű kapszula van, de a legközön­ségesebb a kicsi „0”-ás és a nagyobb „00”-ás. A leggyakrabban az utóbbit használják, kivéve a gyerekek esetében, vagy ha valaki nehezen tudja lenyelni. Hagy megkönnyítsük a kapszula gyomorba jutását és feloldódását, vegyük be evés közben, vagy legalább 1/2-1 csésze vízzel illetve gyógynövényteával.

A gyógynövényt sok esetben eleve por alak­ban kell megvenni, hogy a kapszulák jól felhasználhatók legyenek. A háztartási robotgéppel vagy fűszermalommal készített őrlemény gyakran nem elég finom szemcséjű. A porokat tegyük egy kis edénybe és keverjük össze kanállal. Nyissuk ki a kapszulát és merítsük meg mindkét felét a por­ban úgy, hogy a kapszula száját az edény fala mellett toljuk.

A műveletet addig ismételjük, amíg meg nem telnek. Ezután óvatosan zárjuk össze a kap­szulát. Hogy milyen mennyiségű növényi anyag fér egy kapszulába, az attól függ, milyen finom porrá őrölték, mennyire sikerült a kapszulát megtömni, és hogy az illető anyag gyökér, kéreg, levél, vagy virág-e.

Nem érdemes kapszulába tenni az enyhébb hatású gyógyfüveket, hiszen azok csak na­gyobb mennyiségben hatásosak, és így aligha lehetne a szükséges adagot elfogyasztani belő­lük. Ugyancsak ne keverjünk össze enyhébb ha­tású gyógyfüveket erőteljesebb, hatékonyabb nö­vényekkel, – kivéve, ha az előbbiek nedvesség hatására nyálkát képeznek. Az enyhébb füvek ugyanis felhígítanák az erősebbeket, így azok kisebb adagja szintén nem érné el a kívánt ha­tást.

A kapszulázott gyógynövény szokásos napi adagja 3×2 darab, bár a dózis függ a gyógy­növénytől, a kezelendő állapotától, a betegség mértékétől. Némely növény, mint az aranygyö­kér (Hydrastis canadensis), a tündérnyom (Podophyllum peltatum), az alkörmös (Phytolacca americana) és a hólya­gos lobélia (Lobelia inflata) napi adagja a szo­kásosnál sokkalta kisebb, és általában összetett készítmények alkotószereként szerepel.

A zselatin kapszulát le lehet nyelni étellel, de ha étkezések között vesszük be, legalább fél csé­sze vizet vagy gyógynövényteát igyunk rá, hogy biztosan a gyomorba kerüljön. Ha a készítmény olyan, hogy zselatin kapszulát igényelne, készít­hetünk belőle pilulát is, de a pilulából kétszer annyit kell bevenni, mint a kapszulából, mert a hatás­foka kisebb.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Kislexikon a gyógynövények alkalmazásához Alkaloidok Az alkaloidok Nitrogén atomot tartalmazó, jelentős élettani hatással rendelkező növényi eredetű vegyületcsalád. Az alkaloidok egy része igen erős méreg, kis mennyiségek bevétele is halálhoz vezethet. A gyógyászatban jelentős […]
  • Betegségek gyógyítása Az ebben a kategóriában megjelenő cikkek az egyes betegségek álta­lános kezelési javallatai, receptjei állnak. A kapcsolódó cikkek tudnivalói és adatai alapján épülnek fel, azonban ki-ki maga megtervezheti az adott betegségnek és […]
  • Gyógynövények tulajdonságai A gyógynövények igen lényeges vonása, hogy bennük különböző gyógyító tulajdonságok tár­sulnak. Minden fajnak specifikus hatása van a szervezet egyes részeire, bizonyos szervrendsze­rére, ugyanakkor bizonyos mértékben rendelkez­nek […]
  • Fokhagyma A Fokhagyma népies neve: Büdös hagyma. A Fokhagyma leírása A fokhagyma tulajdonképpen úgy működik, mint egy erős antibiotikum. Kiváló antioxidáns, csökkenti a vérnyomást, a koleszterin és triglicerid szintjét. Egyes szakértők szerint a […]
  • Mire kell vigyázni a gyógynövények felhasználását illetően? Fontos tudnivaló! A gyógynövények gyógyászati célra történő felhasználása előtt minden esetben kérje ki gyógyszerésze, kezelőorvosa tanácsát, mert ők az állapotának, korának, gyógyszerszedési szokásainak ismeretében egyénre szabott […]