Gyógynövényhatározó .hu » » Fokhagyma

Fokhagyma

A Fokhagyma népies neve:

Büdös hagyma.

A Fokhagyma leírása

A fokhagyma tulajdonképpen úgy működik, mint egy erős antibiotikum. Kiváló antioxidáns, csökkenti a vérnyomást, a koleszterin és triglicerid szintjét. Egyes szakértők szerint a fokhagyma igazán akkor hatásos, ha frissen fogyasztjuk és nem feldolgozva, kapszula vagy por formájában.

A fokhagyma évelő, hagymás növény, több ezer éve gyógyszerként használják. Termesztik. A fokhagyma jellegzetes, intenzív szagát kéntartalmú vegyületek, a (di)allil-szulfidok okozzák.

Hagymája hosszúkás, fehér buroklevelekkel takart fiókhagymákból épül fel. A szár középső részéig fejlődő levelek laposak, egyenesek, molyhos bevonatúak, szélük érdes. Gömbös álernyővirágzatát kevés számú fehéres vagy pirosas virág alkotja, megközelítően 3 mm hosszú lepellevelekkel és sarjhagymákkal.

A Fokhagyma elterjedése

Különösen Dél-Európában gyakran termesztett növény, hazája Közép-Ázsia.

Hogyan gyűjtsük a Fokhagyma gyógynövényt?

A gerezdeket tavasszal vagy ősszel ültetik a földbe, és ha a növény szára megsárgul, a gumókat kiszedik, majd felakasztva szárítják. A fokhagymának a fiókhagymákból (gerezdek) álló gumóját használják gyógyászati célokra. Mind vitaminokban, mind ásványi sókban bővelkedik.

A Fokhagyma hatóanyagai:

Szerves kénvegyületek, mint az S-alkilcisztein-szulfoxidok. A hagyma aprításánál az alliináz enzim segítségével ún. : hagymaolajok, instabil, dialkiltioszulfinátok keletkeznek, mint az allicin, amely kellemetlen szagú, diallil-szulfidokká bomlik. Ezektől ered az emberi szervezetben és a bőrön is érezhető jellegzetes fokhagyma szag. Kéntartalmú peptideket is tartalmaz.

A Fokhagyma felhasználása:

A fokhagyma már az ókorban fontos bélfertőtlenítő, féreghajtó, emésztés serkentő hatású fűszer- és gyógynövény volt, azonban antibakteriális, valamint enyhe görcsoldó és nyálkaoldó tulajdonsága révén a légúti megbetegedések kezelésében is szerepet játszott. Lipidcsökkentő, véralvadásgátló és csekély vérrögoldó-képessége alapján a fokhagyma a magas vérzsírszint elleni diéta kiegészítő- és támogató szereként, valamint az időskori érrendszeri elváltozások megelőzésére javallott. Enyhe vérnyomáscsökkentő hatása is bizonyított. A homeopátia is alkalmazza a fokhagymát, például emésztési zavarok, alsó-légúti gyulladások és ágyéktáji izomreuma kezelésére.

Zúzott fokhagyma: főzésnél (serkenti az immunrendszert, csökkenti a koleszterinszintet) Fokhagymagyöngy kapszula: A fokhagyma-olajat tartalmazó táplálék-kiegészítőt a szervezet fertőzésekkel szembeni ellenállásának erősítésére szedik. Tabletta: Magas vérnyomás és hörghurut ellen jó. Paszta: Herpeszre és szemölcsre ajánlott. Olaj: Izomra, ízületekre alkalmazzák. Fűszerként használt növényi rész: hagyma Általános étkezési használata: levesek, húsételek, töltelékek, főzelékek, halak, gombaételek, mártások

A fokhagyma antibakteriális és antimikotikus (gombaellenes) hatása révén légúti megbetegedések és a Candida albicans okozta fertőzések kezelésében használatos. Továbbá tágítja az ereket is. Rendszeres, kúraszerű alkalmazása csökkenti a vér káros LDL-koleszterin-szintjét, antioxidánsként serkenti az immunrendszert, csökkenti a mellkasi fertőzéseket, véralvadásgátló- és vérnyomáscsökkentő. Főbb hatásai közé sorolandó még az antibiotikus (antibakteriális), nyálkaoldó hatás. A népi gyógyászatban meghűléses betegségeket is gyógyítanak vele. A fokhagyma baktérium ölő hatásának köszönhetően tisztítja a szervezetet. A Koch-féle tbc-bacilusokat az 1/1500 hígítású fokhagymakivonat megöli. Enyhíti a menstruációs görcsöket.

Jó tudni a Fokhagymáról!

A szétzúzott, pépesített fokhagymából felszabadul egy allicin nevű anyag, melynek egy része ezek után tovább bomlik, s újabb – szintén gyógyhatású – kénvegyületek keletkeznek (pl. ajoén). Ezen kénvegyületek hő hatására felbomlanak, illetve ki sem alakulnak, ezért aki igazi gyógyhatását teljes mértékben szeretné élvezni, az nyersen fogyasztja a fokhagymát. Ha 12 évesnél fiatalabb gyermeknek kívánjuk gyógyszerként adagolni, feltétlenül beszélni kell a kezelőorvossal!

Érdekesség a Fokhagyma kapcsán:

Népi hagyomány, hogy a fokhagyma elűzi a hangyákat, ha 1-2 gerezd tisztított fokhagymát helyezünk azokba a résekbe, ahol a hangyák feljönnek a lakásba. Megfázás vagy nátha esetén a forró teába tegyünk 1-2 gerezd fokhagymát. Régen gyógyszer fokhagymával gyógyították a tífuszt, kolerát stb. Mivel a fokhagymának baktérium ölő hatása is van, a hús tartósításában is szerepet kapott, így maradhatott ránk a kolbászkészítés ősi receptje is: fokhagyma nélkül nincs kolbász. A régi időkben a fokhagymát a hüvelygombásodásnál hüvelykúpként is használták. Meghámozták a fokhagymát, bevagdosták, becsavarták gézbe, majd cérnát rögzítettek hozzá. A fokhagymagerezdet a tamponhoz hasonlóan a hüvelybe tették és egy éjszakán át benn hagyták. A kezelést 3-4 alkalommal ismételték meg. A világ számos helyén varázsszerként használták: az ókori népek a nyakukban viseltek egy gerezd fokhagymát amulettként, mert úgy gondolták, hogy az megvédi őket a szemmelverés és a betegségek ellen. Az első világháború idején a fokhagyma levét a harctéri sebek elfertőződésének megakadályozására használták. A fokhagymát már 5000 éve rágcsálják az emberek. Először a sumérok és az egyiptomiak vették fel mindennapi étrendjükbe. Különösen az ókori Egyiptom lakói szerették, nem véletlenül volt “büdös ember” a gúnynevük a szomszédos államokban. Fokhagymát találtak Tutanhamon sírkamrájában is, tehát feltételezték, hogy a túlvilágon is szükség lehet e hasznos növényre.

A Fokhagyma az alábbi gyógynövény kategóriába tartozik:

Fehér, sugaras szimmetriájú virágok, több mint 5 sziromlevél.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Gyógynövények tulajdonságai A gyógynövények igen lényeges vonása, hogy bennük különböző gyógyító tulajdonságok tár­sulnak. Minden fajnak specifikus hatása van a szervezet egyes részeire, bizonyos szervrendsze­rére, ugyanakkor bizonyos mértékben rendelkez­nek […]
  • Majoránna A Majoránna népies neve: pecsenyevirág, majoranna Majoránna leírása Az ajakosvirágúak (Labiatae) családjába tartozik, mediterrán vidékeken őshonos, nálunk termesztett egyéves fűszernövény. Íze kellemes. Fűszeres illatú, szürkén […]
  • Bazsalikom (Ocimum basilicum) A Bazsalikom népies neve: Királyfű, németbors. A Bazsalikom leírása Az ajakosvirágúak (Labiatae) családjába tartozik. Ázsia, Amerika, Afrika melegebb vidékein őshonos, hazánkban termesztik. Egyéves illatos, leginkább fűszerként […]
  • Betegségek gyógyítása Az ebben a kategóriában megjelenő cikkek az egyes betegségek álta­lános kezelési javallatai, receptjei állnak. A kapcsolódó cikkek tudnivalói és adatai alapján épülnek fel, azonban ki-ki maga megtervezheti az adott betegségnek és […]
  • Szilva A Szilva népies neve: Szilva A Szilva leírása A házi, közönséges szilva a Prunus domestica, ez a legelterjedtebb, legismertebb szilva. A szilva a rózsafélék családjába tartozik. Lehet fa vagy cserje is. Ovális, kihegyezett csúcsú […]

Gyógynövények szerepe, hatása, alkalmazása - Gyógynövény határozó.hu

Üzemeltető: Index Web Solutions Kft. | Design: Kohányi Gábor | Sok szeretettel: Gyógynövények A-Z