Gyógynövényhatározó .hu »

Szederlekvár

Hozzávalók: 1 kg szeder, 20 dkg cukor, kevés tartósító Elkészítés: A gondosan válogatott szedret cukorral addig főzzük, amíg a habját el nem forrja. Ezt követően tiszta üvegbe tesszük, a tetejére egy csipetnyi tartósítószert szórunk, és légmentesen lezárjuk. Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

Szederszörp

Hozzávalók: 1,5 kg szeder, víz, cukor Elkészítése: A gondosan megmosott és kiválogatott szedret fazékba tesszük, és annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Felforraljuk és félórán át főzzük, majd összeturmixoljuk, és egy napot állni hagyjuk. Másnap leszűrjük, és literenként 0,5 kg cukrot adunk hozzá. Felforraljuk, 10 percig főzzük, majd üvegekbe öntjük és légmentesen lezárjuk.

Tonhalas avokádó

Hozzávalók: 3 db érett avokádó, 1db tonhalkonzerv olajban, só, fehér bors, 1 db citrom Elkészítés: Hámozzuk meg az avokádót, vegyük ki a magját, és vágjuk össze apró kockákra. A tonhalat nyomjuk össze villával, keverjük össze az avokádóval és ízesítsük sóval, fehérborssal és citromlével. Pirítós kenyérrel ajánlott fogyasztani.

Vaníliafagylalt szederrel

Nyári nagy melegben jó hűsítő hatású, ha vaníliafagylaltba friss, érett szedret keverünk. A kétfajta íz harmonikusan illeszkedik egymáshoz, felüdülést nyújtva számunkra.

Vaníliapuding citromfűvel

Hozzávalók: tej, vaníliapuding-por, 1 evőkanál apróra vágott citromfű Megfőzzük a vaníliapudingot, kihűlés előtt belekeverjük az előre megmosott és összevágott citromfüvet, majd kis tálakba kiadagolva hagyjuk kihűlni.

Zelleres almasaláta

Hozzávalók: 1 fej zeller, 1 kg alma, 1 db citrom, 3- 4 szál sárgarépa Elkészítés: Meghámozzuk és megmossuk a zellert, az almát és a sárgarépát, majd lereszeljük, és összekeverjük őket. Hozzáadjuk a citromlevet, és már fogyaszthatjuk is. Húsokhoz kiváló köretnek.

Zellerkrémleves

Hozzávalók: 1 fej zeller, 1 db burgonya, 2 dl tejszín, só, bors, 1 húsleves kocka, víz Elkészítés: A megtisztított zellert és a burgonyát kockákra vágjuk, majd megfőzzük vízben, a húsleveskockát hozzáadva. Ha puhára főtt, levesszük a tűzről, kissé hűlni hagyjuk, majd jól összeturmixoljuk. Hozzáadjuk a tejszínt, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, esetleg egy kevés szerecsendiót reszelhetünk bele. Tálalás előtt ismét felmelegítjük. Pirított zsemlekockával tálaljuk.

Üzemeltető: Index Web Solutions Kft. | Design: Kohányi Gábor | Sok szeretettel: Gyógynövények A-Z