Gránátalma koktél

A koktélokba az ún. Grenadine nevű piros, szeszmentes gránátalma-szirupot használják az italok színezésére és édesítésére. Hozzávalók: gránátalma-szirup, ananászlé, narancslé, pár szem meggy díszítésnek, tejszínhab, jég Elkészítés: Shakerbe tegyünk összezúzott jégkockát, ananászlét és narancslét. Jól rázzuk össze, majd öntsük ki koktélos pohárba, tegyünk bele ízlés szerint gránátalma-szirupot, a tetejére tejszínhabot. A koktélt díszítsük néhány szem meggyel.

Gyömbérsör

A gyömbérsör alkoholmentes ital. Egy bő hét alatt lehet elkészíteni. Tegyünk egy kancsóba 1,5 dkg szárított sörélesztőt, 4,5 dl melegvizet, 2 kávéskanál őrölt gyömbért, 2 kávéskanál cukrot. Keverjük össze, és lefedve tegyük meleg helyre. Hagyjuk állni egy napon át. Ez követően 6 napon át minden nap tegyünk bele 1 kávéskanálnyi őrölt gyömbért és 1 kávéskanálnyi cukrot. A hetedik nap után szűrjük le. Egy nagy tálban 1,2 liter meleg vízben oldjunk fel 75 dkg cukrot, adjuk hozzá 2 citrom levét. Az elkészített gyömbéres folyadékot és 3 l hideg vizet. Keverjük össze, töltsük üvegekbe, zárjuk le, és legalább 2 napig hagyjuk érni. A kész gyömbérsör hideg helyen tárolva egy hétig áll el.

Habos almás-mákos lepény

Hozzávalók: 30 dkg liszt, 15 dkg margarin , 12 dkg cukor, 4 tojás sárgája, 1-2 ek tejföl vagy pici tej, csipet só, 1/2 tasak sütőpor Töltelék: 1 kg alma, 10-15 dkg őrölt mák, cukor, vaníliás cukor, a tojások felvert habja Elkészítés: A hozzávalókból tésztát gyúrunk, majd hideg helyre tesszük, amíg a tölteléket elkészítjük. Az almát megpucoljuk, lereszeljük, levét kinyomkodjuk, cukorral, a darált mákkal összekeverjük. A tésztát félujjnyi vastagságúra nyújtjuk, vajazott, lisztezett tepsibe tesszük. A tésztára kenjük a tölteléket, kb. 20-25 percig sütjük. Közben keményre felverjük a tojásfehérjéket, majd porcukorral, vaníliás cukorral ízesítjük. A félig sült süteményre rákenjük a felvert, cukrozott tojáshabot, majd lassú tűznél sütjük tovább, amíg megpirul a tojáshab a sütemény tetején.

Kaporleves

Hozzávalók: 1 evőkanál liszt, 2 dkg vaj, 2 evőkanál összevágott kaporlevél, 1,5 liter víz, 2 dl tej, 1 evőkanál rizs vagy tarhonya Elkészítés: A lisztből és a vajból rántást készítünk, majd tegyük bele a kaporlevelet és 1-2 percig kevergessük lassú tűzön, amíg meg nem fonnyad a kapor. Ezt követően engedjük fel vízzel és a tejjel. Ha felforrt, tegyük bele a rizst vagy a tarhonyát, adjunk hozzá ízlés szerint sót, és főzzük puhára. Melegen fogyasszuk! Ínyencek tálaláskor reszelt sajtot is szórhatnak a tetejére.

Káposztalé leves

Hozzávalók: fél liter káposztalé (télire eltett, savanyított káposztalé) 2 db sárgarépa, 1 db petrezselyem, kevés zeller, 2-3 gerezd fokhagyma, 15 dkg rizs, 30 dkg darált hús, 1 tojás, 1 evőkanál olaj, kevés bazsalikom, só, bors Elkészítés: A megtisztított, lereszelt zöldségeket (sárgarépa, petrezselyem, zeller), kanálnyi olajon kicsit megdinszteljük, majd felöntjük 1,5 liter vízzel, kevés sót teszünk bele. Amíg felforr, elkészítjük a húsgombócokat. A darált húst összegyúrjuk az áttört fokhagymával, sóval, borssal, csipetnyi bazsalikommal, a megmosott rizs kétharmadával és egy tojással. Ebből gombócokat formálunk és beletesszük a levesbe, amihez hozzáöntjük a káposztalét. A maradék rizst beletesszük a levesbe. Kb. 20 percet főzzük lassú tűzön.

Káposztasaláta

Hozzávalók: 1 kis fej káposzta, 1 nagy fej vöröshagyma, 4-5 nagyobb gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olívaolaj, só ízlés szerint Elkészítése: A káposztát és a vöröshagymát megtisztítjuk, majd mindkettőt egészen vékony csíkokra vágjuk vagy lereszeljük. A fokhagymát összetörjük. Az olajat serpenyőben felforrósítjuk, sorban beletesszük a fokhagymát, a hagymát, végül a káposztát. Megsózzuk. Amint a káposzta puhulni kezd, levesszük a tűzről. Hidegen és melegen egyaránt fogyasztható.

Köménymagleves

Hozzávalók: 1 g köménymag, kevés vaj, 2 liter víz, 1 dkg liszt, só Elkészítés: A köménymagot ledaráljuk vagy összezúzzuk és a sós vízben felforraljuk. Egy kis vajba beletesszük a lisztet, hevítjük, de ügyelünk arra, hogy ne piruljon meg, majd felöntjük a köménymagos vízzel, közben kevergetjük. Ízlés szerint pirított kenyérkockákkal tálaljuk melegen.