Betegségek gyógyítása

Az ebben a kategóriában megjelenő cikkek az egyes betegségek álta­lános kezelési javallatai, receptjei állnak. A kapcsolódó cikkek tudnivalói és adatai alapján épülnek fel, azonban ki-ki maga megtervezheti az adott betegségnek és állapotnak leginkább megfelelő (alternatív) kezelést az éppen hozzáférhető gyógynövények és táplálékok felhasználásával. A gyógynövény-összeállítások alkotórészeinek arányai súlyrészben vannak megadva.

Abban az esetben, ha az elkészíteni szándé­kozott recepthez hiányzik egy-két összetevő, pró­báljunk meg hasonló sajátságokkal rendelkező más fajokat használni helyettük. Ha egy alkotó­részt egyszerűen kihagyunk (esetleg kifelejtünk), a többi gyógynövény nagyobb arányban, illetve mennyiségben lesz jelen, és így a készítmény ha­tása valamelyest megváltozik.

Amikor az útmutatás szerint tea készítendő, pl. tinktúra is elő­állítható a keverékből, míg ha az előírás értelmében kapszulákba kéne tölteni a porkeveréket, szabad azt pilulák (pirula) formájában bevenni, vagy ismét csak tinktúra formájában felhasználni.

Tudjon meg többet ➢

Glikozidák

A glikozidák növényi anyagok, melyek cukorra (glukóz, galaktóz, mannóz, xiloz) és más szerves vegyületre bonthatók, tulajdonképpen a cukrokaglikon-alkoholos észterei. Erjesztőkkel együtt fordulnak elő, ezek a szárítás, feldolgozás közben szétbontják a glikozidákat. Egy növény többféle gilkozidát tartalmazhat, a növény a számára mérgező vegyületeket glikozid formában leköti és tárolja, így közömbösítve a mérgező hatóanyagokat. Gyulladáscsökkentésre és bevonó anyagként használatos. Hashajtó hatásúak, hosszú távon nem fogyaszthatóak, mert károsíthatják a májat és a bélrendszert. Szívműködést szabályzó, vizelethajtó hatásuk is ismert (gyűszűvirág, tavaszi héricsfű, gyöngyviráglevél, bodza, édesgyökér, hársfavirág, papsajt). A gyógynövény – glikozidák összetételük alapján lehetnek: Fenolos glikozidok-Arbutinok: hidrokinon és glukóz vegyületei, a baktériumok, gombák szaporodását gátolják (lásd. még: candidabetegség kezelése), vizelethajtó hatásúak. Az arbutinok kiváló húgyúti fertőtlenítő hatóanyagok, a vese és epekő kiürülését elősegítik. …

Tudjon meg többet ➢

Görcsök gyógyítása gyógynövényekkel

Görcsök (izomgörcsök). Belsőleg A melegítő és görcsoldó tea a következőkből áll: Zingiber officinale – 1 rész Viburnum opulus – 2 rész Fogyasszuk szükség szerint. Bevehetünk helyet­te 5-15 csepp hólyagos lobélia (Lobelia inflata) tinktúrát, vagy 1-1 rész kamillából (Chamomilla recutita) és gyömbérből (Zingiber officinale) készí­tett teát. Külsőleg Használjunk gyömbér (Zingiber officinale) boro­gatást vagy melegítő olajokat, például kámfor (Cinnamomum camphora) olajat, Gaultheria procumbens olajat, vagy „Tigris Balzsamot”. Megjegyzés: Gyakran okoz görcsöket a hideg­ség, ezért igyekezni kell melegen tartani a tes­tet, meleg ételeket és italokat fogyasztani. Álta­lában jó, ha tartózkodunk szilárd táplálék felvé­telétől. A káliumnak nagy szerepe van a görcsök megelőzésében, kialakulásuk meggátolásában.

Hidegség és görcsök gyógyítása gyógynövényekkel

Belsőleg Készítsünk téli tonikot a következőkből: Viburnum opulus – 2 rész Angelica archangelrca – 2 rész Mitchella repens – 2 rész Rubus idaeus – 2 rósz Chamomilla recutita – 1 rész Zingiber officinale gyökér – 1 rész Lobelia inflata – 1 rész Tegyük a keverék 170 g-ját 4 csészényi minőségi száraz borba. Melegítsük fel óvatosan egy lefe­dett edényben, de ne hozzuk forrásba. Hagyjuk állni 1 napig, majd szűrjük le és töltsük palack­ba. Naponta 3×1 evőkanállal vegyünk be az erősítő tinktúrából 20 perccel étkezés előtt. Külsőleg Alkalmazzunk forró gyömbér (Zingiber officinale) borogatást. Megjegyzés: Kerüljük a hideg és lédús, nagy víztartalmú ételeket. A recept jó a hidegség, le­vertség, hiánytünetek, menstruációs rendellenes­ségek és görcsök kezelésére. Ugyancsak hasz­nál izomgörcsök ellen is.